Ezüst esõ

Földöntúli pusztaság,
S csak hull, csak hull reám
Ezüst eső.

Messzi földről jöttem én,
Átölelt a tiszta fény;
De elborult az ég, és a csillagok tüzét
Elnyelte a köd és a szürkeség,
Minden oly sötét.

Elhagyott, kihalt e táj,
Lángvirágok füstje száll,
S csak hull, és hull reám
Ezüst eső.

Sötéten néz le rám az ég,
A múltak árnya itt kísért,
És hull, csak hull reám

Ezüst eső